2016. március 17., csütörtök

Makerspace

Egyre többet olvasni, hallani a könyvtárak vonatkozásában is a "makerspace" kifejezést, utánanéztem hát, mit is jelent, s hogyan jelenik meg könyvtári környezetben.
A "makerspace" (egyre gyakrabban így egybe írva) maga olyan területet jelent, például egy könyvtárban, ahol az emberek azért gyűlnek össze, hogy létrehozzanak, alkossanak valamit. Megosztják ötleteiket, tudásukat, eszközeiket, s gyakran együtt dolgoznak egy-egy projekten. A makerspace a közösségi tanulás, az együttműködés, az együttgondolkodás, az alkotás helye. Tulajdonképpen ennek számít tehát minden olyan (hagyományos) könyvtári terület, sarok, program is, ahol/amikor kézműveskedünk, alkotunk, együtt dolgozunk.

Könyvtári jelenlétének újdonsága lényegében abban áll, hogy a könyvtárak felismerték a közös munka, alkotás erejét és fontosságát, elkezdtek a makerspace-re könyvtári funkcióként tekinteni, s szolgáltatásként kínálják azt a közösség, a felhasználók számára.

Ebben tulajdonképpen annak a megerősítését érhetjük tetten, hogy a könyvtár ma már nem pusztán az információ fogyasztás helye, hanem a kreativitás helye; a felhasználók nem csupán (információ) fogyasztók, hanem kreátorok: az információt újabb tartalmak létrehozására és saját kreativitásuk kifejezésére használják fel.

A makerspace mint könyvtári szolgáltatás szoros kapcsolatban áll az iskolán kívüli oktatás minden formájával, az informális tanulással, a korai írás/olvasás fejlesztéssel, a digitális kompetencia fejlesztéssel, de az élethosszig tartó tanulás és a közösségépítés könyvtári feladataival is. Segíti a könyvtár integrációs funkcióját, a különböző társadalmi (gyakran hátrányos helyzetű) csoportok és együttműködésük támogatását, életminőségének javítását, versenyképességét és akár munkaerőpiaci lehetőségeit is (új szakma irányába is elmozdulhatnak).

Szolgáltatásként való kialakításához lényegében nincs semmi extrára szükség (bár sokszor összekapcsolják a 3D nyomtatók könyvtári alkalmazásával), illetve megfordítva: csak arra van szükség, amit az adott közös projekt igényel. Lehet ez a hagyományos papír-toll-ragasztó, vagy egy fóliavágó, egy spirálozó vagy egy varrógép, esetleg egy grafikai szoftver mint eszköz, ha épp egy ilyen jellegű téma az a foglalkozás tárgya. Ha azonban van beruházási pénzünk, komplett műhelyeket, laboratóriumokat, foglalkoztatókat is berendezhetünk. (Erre nagyon sok példát, ötletet találunk a neten. Az általam gyűjtötteket itt találjátok: 

Könyvtár és közösség szempontjából a lényege talán úgy írható le a legegyszerűbben, hogy az emberek, készségeik és ismereteik megosztása révén, egymástól tanulnak, s ezáltal fejlődnek, gazdagodnak.

Kapcsolódó újdonság a "Maker Faire", amely lényegében olyan, általában hétvégi könyvtári programot jelent, amelynek keretében az egyének és/vagy közösségek bemutatják, mit készítettek a könyvtári makerspace keretében.

Hogy mennyire "hot issue"-ról van szó, jól mutatja, hogy már külön oldalak, közösségek, cikkek érhetők el a neten a makerspace mint könyvtári szolgáltatás kapcsán.


Érdemes megnézni pl. a következőket:
Ha meggondoljuk, csupa olyan dologról van tehát szó a makerspace kapcsán, amely eddig is jelen volt a közkönyvtárak mindennapjaiban, szolgáltatási kínálatában - a megközelítés más itt is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése